Tomcsányi Családi Birtok

Somló, Magyarország

A jövőbe néző, és következő generációkban gondolkozó férfiak szűnhetetlen vágya, hogy földet vásároljanak. Lehet ez erdő, szőlő vagy gyümölcsös, kinek mi illik jobban a személyiségéhez. Édesapám is ilyen gondolatokkal játszott, amikor valami erős kéz idehozta a Somló nyugati oldalára, az erdősáv alá, egész magasra a hegy büszke mellkasára. Innentől kezdve sokféle képen lehet hívni azt, ami velünk történt, attól függ ki miben hisz. Én úgy fordítom le, hogy nekünk itt feladatunk van. Egy budapesti család mindenféle elméleti és tudományos szakmákból idecsöppen, hogy olyan mély kötődése alakuljon ki, mintha legbelül mindig is ide tartozott volna.

Szüleim sokat dolgoztak azért, hogy mi itt sokat dolgozhassunk feleségemmel, és remélhetőleg nemsokára már gyerekeimmel is. 2,5 hektáron, organikus módon műveljük a szőlőt, figyelve és tanulva az ültetvényeket, hogy melyiknek éppen mire van szüksége. A területeket egyébként kertnek tekintjük, ahol bogarak, madarak, vadvirágok, gyümölcsfák és mindenféle növények élnek együtt. Ahol nekünk a harmóniára kell figyelnünk, ami majd létrehozza azt az alapanyagot, amiből bort készítünk. A permetezésnél kén és réz mellett narancsolajat és különböző teákat használunk, és nagyon fontosnak tartjuk az időszakos munkák pontos összehangolását a természettel.

Az évjáratokat lehetőségnek tekintjük, hogy megismerjünk valami újat a világból, ezért nem használunk az erjedéshez semmit, ami a természetes folyamatokat megváltoztatná! Saját magunkat szeretnénk jobban megismerni a borkészítés által, és ehhez a legőszintébb folyamatokra van szükség. A mustok hordókban és amforákban erjednek, majd seprőn érlelődnek a palackozásig. Az utóbbi években már szűretlenül, derítettlenül, hozzáadott kén nélkül készültek boraink.

A címkéinkkel három dologra emlékeztetjük magunkat. A hegyre, a szőlőre és saját ujjlenyomatunkra. Somló az a hely, ami magához kötött minket. Itt dolgozunk ezen a vulkanikus, bazaltos, üledékes talajon. Itt ereszkednek a szőlő gyökerei egyre mélyebbre, hogy felhozzanak valami számunkra talán teljesen érthetetlent. A félbevágott szőlő szimbolizálja a gyümölcsöt, a növényt, és tágabb értelemben a kertet, ahol a legtöbb feladatunk van. Ki kell találnunk, hogy melyik szőlőfajta, hol és milyen műveléssel érzi magát a legjobban. És az ujjlenyomat: mert ott vagyunk benne mi is, szívvel lélekkel, tudásunkkal, erőnkkel, időnkkel, hálánkkal, sáros bakancsunkkal, mezítelen talpunkkal és sokszor fáradsággal, tanácstalansággal, félelmünkkel vagy hibáinkkal. Miattunk kerül palackba a bor, és mi döntjük el hogyan. És egyre inkább érzem, ez csak egy ürügy, hogy el tudjuk mondani mit is gondolunk a világról...